Két jól felkészített kézilabdacsapat feszült egymásnak április 13-án, az ajkai sportcsarnokban. A KK Ajka NBI/B-s alakulata az ötödik helyezett Mezőkövesdet fogadta. A meccsen izgalmakból nem volt hiány, ám a végén az ajkaiak örülhettek. Duplán.
A kezdő sípszót követően szinte fej-fej mellett haladtak a csapatok, egyik fél sem tudott két gólnál nagyobb előnyt szerezni (2-4; 9-7). A hazaiaknak 12-10-nél volt lehetőségük meglépni hárommal is, de a rutinos vendégek ezt megakadályozták, sőt a szünet előtt még a maguk javára fordították az állást. A folytatásban tíz percig a Mezőkövesdnél volt az előny, de az ajkaiak Baracskai és Bodnár irányításával átvették a vezetést (23-21).
A vendégek azonnal időt kértek, ennek ellenére állandósulni látszott a hazai fölény, sőt Kovács Bencének köszönhetően már négygólosra hízott az előny (28-24). A hajrában három gólt lőtt zsinórban a vendégcsapat, így roppant izgalmassá vált az utolsó néhány perc (28-27). Ekkor Baracskai nagyon fontosat védett, elől pedig John góllal biztosította be a 2 pont sorsát.
Az élmezőnyhöz tartozó, rutinos Mezőkövesd ellen bravúros győzelmet aratott a KK Ajka, így a szurkolók büszkén ünnepelték csapatukat a lefújást követően.
KK AJKA – MEZŐKÖVESDI KC 29-27 (15-16)
Az ajkai kézis tábornak jó napja volt aznap, ugyanis a férfiak meccse előtt a női csapat az NBII-ben aratott győzelmet hazai pályán a Tatai AC ellen, 32-23 arányban verve az ellenfelet.
Legközelebb április 19-én szurkolhatunk a kézis lányoknak hazai pályán, amikor a Pázmánd csapatát fogadják 18.30-tól az ajkai sportcsarnokban.
Címlap fotó: Gyarmati László