Ifjú ajkai vízilabdázó a legjobbak között

A Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) minden évben rendez egy kiemelt tehetséggondozó edzésprogramot, ahová az ország legügyesebb utánpótlás-játékosait válogatják be. Azokat, akiket  elég motiváltnak tartanak a válogatottbeli szerepléshez. Ajkáról a 2011-es születésű Kibédi Levente, a Cápa Vízipoló Klub ÚVSE versenyzője került a szűk 50 fős keretbe. Hihetetlen eredmény ez a kis pólósnak és egyesületének is.

De hogyan is lehet eljutni idáig? Természetesen határtalan szorgalommal, gyakorlással és kitartással. A Cápa Vízipoló Klub ÚVSE edzői Pfaff Péter, Bujtás Balázs és Ágoston Péter arról számoltak be kolléganőnknek, hogy idén több fiatalt is neveztek a nívós lehetőségre. A 2010-es csapatból Mike Hunor, Oláh Bernát és Munkácsi Marcell vehetett részt a válogatón, a 2011-es keretből pedig Molnár Bulcsú és Kibédi Levente kapott lehetőséget. Az összetartás alatt a válogatott edzői felmérték a fiatalok tudását, majd a legjobbakból egy közel 50 fős keretet hirdettek.

Munkácsi Marcell, Oláh Bernát és Mike Hunor is megmutatta tudását a Cápákat képviselve / Fotó: Cápák

Az edzők szerint már az is nagy dicsőség, ha valaki részt vehet az ország négy régiójának válogatóján, hiszen rövid idő alatt is rengeteget lehet tanulni a „nagyoktól”.  A szűkített keretbe való bekerülés még ennél is nehezebb, ajkai pólósnak nem is sikerült korábban. Levente azonban felkeltette a válogatott szakembereinek figyelmét precíz játékával, így meghívást kapott a legtehetségesebbeknek hirdetett régiótornára, amelyet Martfűn rendeztek a közelmúltban. Az ifjú Cápa ott is bizonyított. A régiók között megrendezett versenyben több találatot is szerzett. A Dunántúli Régióval veretlenül nyerték a tornát, így maguk mögé utasították a budapesti, északi és keleti régiók válogatottjait. Hatalmas siker ez Leventének és a klubnak egyaránt, hiszen a sok munka beérni látszik.

Csak így tovább Cápák! Harcoljatok az álmaitokért, megéri! Gratulálunk a sikeretekhez, Leventének pedig külön gratuláció a kimagasló teljesítményért!

Sportváros csapata