Újabb érmek a karatésoknak

Nincs megállás a Sun-Dome SE karatékáinál, hiszen versenyről versenyre utaznak az egyesület tagjai. Legutóbb a Fudokan OB-n mérették meg magukat május utolsó napján. A nívós programon három éremmel gazdagodott a klub.

A versenyről Takács Miklós vezetőedző számolt be a Sportvárosnak:
„Ercsibe látogatott kis csapatunk május utolsó hétvégéjén, ezúttal 4 fiatal tudta a tudását tesztelni. 500 feletti nevezésszámmal egyáltalán nem volt kis létszámú verseny és a színvonalra sem lehetett panasz. A szokásos módon nagy melegben és jó hangulatban zajlott a verseny, 6 tatamin küzdöttek a karatékák.

Elsőként Augusztin Ádám lépett a küzdőtérre, ahol koncentráltan, harciasan küzdött, szép pontokat szerzett, jutalma az első hely lett!
Albert Hédi következett, aki idén kezdte a versenyzést. Már kevésbé izgult, látszik a fejlődés, erős ellenfelek ellen küzdött, második helyet sikerült szereznie, hajrá, csak így tovább!

Straub Nóra már mondhatni rutinos versenyzőként, magabiztos meccseléssel hozta az első helyet, egy jó nyári felkészüléssel eredményes őszi szezon előtt állhat!

Szilvási Leventének ezúttal kevésbé sikerült jól a verseny. Jó ellenfelek ellen küzdött, sajnos némi figyelmetlenség csúszott be, amit ellenfelei kihasználtak, így 5. helyet sikerült szereznie.”

A tavaszi szezon utolsó versenye a Shotokan Liga OB lesz Egerben, június 7-én. Szurkoljunk együtt a Sun-Dome SE-nek! Hajrá ajkai karate!<

Eredmények röviden:

Augusztin Ádám 8-9 éves fiú kumite +30 kg 1. hely
Albert Hédi 10-11 éves lány kumite -33 kg 2. hely
Straub Nóra 12-13 éves lány -43 kg 1. hely
Szilvási Levente 10-11 éves fiú kumite +40 kg 5. hely