A feljutásra pályázó Kolorcity Kazincbarcika FC-vel mérkőzött az FC Ajka férfi labdarúgó csapata az NBII. 25. fordulójában április 20-án, húsvétvasárnap. Gaál Bálint megbízott edző együttese az első félidőben Csizmadia találatával vezetést szerzett, a második játékrészben viszont a vendéglátó barcika is magasabb fordulatra kapcsolt. Baranyai lövése az ajkai Borsoson pattanva utat talált a kapuba, így pontosztozkodással zárult a találkozó.
Nagy meglepetésre a zöld-fehérek kezdték aktívabban az összecsapást. A hatodik percben az ajkai csapatkapitány, Csizmadia Zoltán 14 méterről szánta el magát lövésre, a labda a kapufát súrolta. Szűk negyed órával később Kovács szögletéből sikeresen vette célba közvetlen közelről a kazincbarcikai kaput Csizmadia, 0-1. A folytatásban rendeződött a Borsod vármegyei csapat. A 31. minutumban Ramos távoli lövéssel, majd pár perccel később egy fejessel próbálkozott, de nem járt túl Szabados eszén. A szünetig nem változott az eredmény, így az FC Ajka mehetett jobb szájízzel szünetre.
Fordulás után Bódi végezhetett el messziről egy szabadrúgást. A lövés túlságosan nem nehezítette meg az ajkai kapus dolgát. A 64. percben egy szép hazai akció végén Baranyai tüzelt, Szabados lábbal elképesztő bravúrt mutatott be. A mérkőzés végéhez közeledve nagy nyomás nehezedett a bakonyiak kapujára. A 73. játékpercben Debreceni fejesét védte Szabados, Makrai ismétlésébe pedig Csizmadia vetődött bele. Nem sokkal később góllá érett a nyomás. Baranyai Nimród a jobb szélről tört be a tizenhatoson belülre, majd éles szögből lőtt, ami megpattant Borsos Filipen, és utat talált a kapuba, 1-1. A hajrában egy villámgyors kontrát vezetett az Ajka, melynek végén Major tüzelt a tizenhatoson belülre érve, Debreceni blokkolt szögletre. A ráadásban az eredmény nem változott, így a bakonyiak egy ponttal gazdagodtak.
Kolorcity Kazincbarcika–FC Ajka 1-1 (0-1)
Edzői értékelők:
Erős Gábor / Kolorcity Kazincbarcika FC: – Nem vagyok elégedett az egy ponttal, az első játékrészben nem igazán ment a játék a csapatnak, nem tudtunk nyomást helyezni az ellenfél kapujára. A második félidőben már jobb volt a játék, sikerült egyenlítenünk, de sajnálom, hogy csak egy döntetlenre futotta.
Gaál Bálint / FC Ajka: – Jól kezdtünk, vezetést szereztünk, több helyzetet is sikerült kialakítanunk. A szünet után nagy nyomást helyezett ránk a Kazincbarcika, gólt kaptunk, de összességében elégedett vagyok az eredménnyel.
Forrás: veol.hu, nemzetisport.hu
Kiemelt kép: Archív fotó / Kovács Ivett KIviFotó