Negyvenkettedik alkalommal gyűltek össze a futás ifjabb és idősebb szerelmesei a Bányászpálya környékén, ugyanis a Sportváros a TovaFutók SE-vel közösen szervezte meg az Ajka Rajtja városi futóversenyt szeptember 20-án. A közel 400 főt megmozgató kihívás az Európai Mobilitási Hét programsorozatához is kapcsolódott, hiszen az autómentes közlekedésre és az egészséges életmódra hívta fel a figyelmet.
A programon a helyi és térségi iskolák diákjai mellett az ajkai sportegyesületek versenyzői is képviseltették magukat, de családok, baráti társaságok és a sportág kedvelői is indultak a különböző távok valamelyikén.
A város rajtja előtt Geri Gyula, a Sportváros Nonprofit Kft. ügyvezetője köszöntötte a jelenlévőket és buzdított mindenkit a közösségépítésre a sport által.
A közös bemelegítést Vida Veronika, a VIVA Fitnesz SE edzője tartotta, majd indult a rajt a különböző korcsoportokban. Felvezetőként Major Dániel, a TovaFutók atlétája futott, így egyértelműsítve a pályát mindazokkal, akik először vettek részt az eseményen.
Az első három helyezett érmet kapott korcsoportonként, minden befutó a célban tombolajeggyel is gazdagodott, amellyel többek között pólókat, biciklis eszközöket, tortát lehetett nyerni.
A Sportváros kollektívája sikeresnek értékelte a rendezvényt. Büszkék vagyunk arra, hogy városunkban ilyen fontos szerepet játszik a mozgás és a sportolás, az egészséges életmód.
Eredmények:
1. korcsoport – lány :
I. Balázs Zoé (Fekete-Vörösmarty isk.),
II. Tatai Míra (Csodavár ált isk).
III: Kovács Nóra (Laschober M. ált isk.)
1. korcsoport – fiú:
I. László Ármin (Magyarpolányi isk.),
II. Mikó Levente (Szent István isk.)
III. Tímár Benett (Fekete-Vörösmarty isk.)
2. korcsoport – lány:
I. Varga Glória (Fekete-Vörösmarty isk.)
II. Lénárt Rozi (kislődi isk.)
III. Kóger Sára Réka (Szent István isk.)
2. korcsoport – fiú:
I. Klein András (magyarpolányi isk)
II. Németh Zalán (Szent István isk.)
Illés Menyhért (Fekete-Vörösmarty isk.)
3. korcsoport – lány:
I. Illés Szonja (Fekete-Vörösmarty isk.)
II. Dolfinger Viola (Fekete-Vörösmarty)
III. Vér Dóra Alexandra (Szent István isk.)
3. korcsoport – fiú:
I. Körősi Bálint Kornél (Magyarpolányi isk.)
II. Országi Gergő (Csodavár isk.)
III. Kizsanóczi Tibor (Magyarpolányi isk.)
4. korcsoport – lány:
I. Bartha Csenge (Fekete-Vörösmarty isk.)
II. Mészáros Edina (Bródy Gimnázium)
III. Hartman Luca (Hauser L. isk)
4. korcsoport -fiú:
I. Hubai-Moura Gabriell (Bródy Gimnázium)
II. Kerekes Benedek (Szent István isk.)
III. Országi Áron (Bródy Gimnázium)
4. korcsoport – nők:
I: Szijárto Krisztina
II. Feketéné Csékei Ildikó
III. Gálné Józsa Bernadett
4. korcsoport – férfiak:
I. Pelle Péter
II. Kováts György
III. Hartman László
4. korcsoport- férfiak (1963 és korábban)
I. Topor Lajos
II. Hóbor László
5. korcsoport – lány:
I. Menczel Kata (Bródy Gimnázium)
II. Kaszás Szilvia
III. Bene Adrienn és Töltl Zsanett
5. korcsoport – fiú:
I. Kerekes Csongor (Bánki D. isk)
II: Szarka László
III. Rostás Dániel
Gratulálunk minden futónak a távok teljesítéséhez! Jövőre várunk vissza benneteket!
KÉPGALÉRIA
BEMELEGÍTÉS