Városunk sakk kiválósága, Gaál Zsóka, a Sentimento Ajka BSK versenyzője is megmérettette magát a magyar csapat tagjaként a 45. Sakkolimpián, amelyet a fővárosban rendeztek a közelmúltban. Zsóka 11 mérkőzésből 10-szer kapott játéklehetőséget, melynek mérlege a következőképpen alakult: 6 győzelem, 1 döntetlen és 3 vereség.
Ez remek teljesítménynek számít, hiszen az ifjú sakkozó a női csapat első tábláján szerepelt, tehát minden ország legerősebb játékosával mérkőzött. Előrelépést is jelent, hiszen két éve Indiában, Csennai városban még a 4. táblán küzdött a válogatottért Zsóka.
– Különleges érzés volt a hazai rendezésű olimpián játszani. Itthoni környezetben kicsit reflektorfénybe kerültünk, ami a motiváció mellett egy bizonyos fokú nyomást is jelentett számomra – fogalmazott a sakkozó, aki rendkívül hálás azért, hogy Fodor Tamás szövetségi kapitány bizalmat szavazott neki az első táblán.
– Az utolsó forduló előtt megszereztem a 3.női nagymesteri normámat és sikerült a második férfi nemzetközi mesteri normát is teljesítenem. Az olimpián Élő-pontszámaimhoz is tudtam gyűjteni 13 pontot, így október 1-től az értékszámom 2398 lesz – mesélte örömmel Zsóka, akitől azt is megtudtuk, hogy az első számú női csapat (A) táblasorrendben Gaál Zsóka, Hoang Thanh Trang, Terbe Julianna, Papp Petra, Lázárné Vajda Szidónia a 183 induló csapatból a 14. helyen lett rangsorolva és a 14. helyen végzett. Az ajkai tehetség elégedett az eredménnyel, ismerve a mögöttük végzett csapatok erősségét, játékerejét.
Zsóka felkészülését sokan segítették, köztük Papp Gábor és Berkes Ferenc edzők, Nagy Gábor szekundáns, dr. Harsányi Szabolcs Gergő sportpszichológus, Polgár Judit sakkozó és Ajka Város Önkormányzata mellett a Bakonyi Erőmű Zrt. is.
-Köszönöm a támogatást és a szurkolást mindenkinek, a sok jó szó, biztatás sokat jelentett ezen a versenyen is számomra – zárta Gaál Zsóka.