Július végén vette kezdetét a Merkantil Bank Liga 2024/25-ös bajnoksága. A labdarúgó NB II nyitófordulójában hiába kezdett lendületesen az Ajka a Szentlőrinc ellen, mégis korán hátrányba került a hazai csapat, így el is dőlt a mérkőzés kimenetele. A frissen feljutó Békéscsaba otthonába látogatva pedig többször is veszélyeztettek ugyan a zöld-fehérek, ám mégsem tudtak mit kezdeni a magabiztosan játszó ellenféllel. Kísértetiesen hasonlít a kezdés a tavalyihoz? Reméljük, hogy a folytatás jobban sikerül. Hajrá Ajka!
FC Ajka-Szentlőrinc 0-1 (0-1)
Békéscsaba 1912 Előre – FC Ajka 3-0 (1-0)
*****
Összefoglaló az FC Ajka-Szentlőrinc mérkőzésről:
Lendületes rajtot vettek a hazaiak, azonban nem sikerült a kapuba juttatniuk a labdát. A vendégek a félidő derekán (27. perc) egy ártalmatlan szituációt követően büntetőhöz jutottak, amit Tóth-Gábor Kristóf magabiztosan értékesített, 0-1. A folytatásban mindkét felet pontatlanság jellemezte és kevés helyzet.
Fordulást követően rátettek egy lapáttal a csapatok, több helyzetet láthattak a nézők, de nem voltak túlságosan izgalmas pillanatok a pályán. Több esetben is Horváth Dániel tartotta életben az ajkai reményeket a bravúrjaival. A mérkőzés végéhez közeledve egyre parázslobbá, keményebbé vált a játék – végül a szervezetten futballozó Szentlőrinc – ha némi szerencsével is – de három ponttal távozott a sok helyzetet kihagyó Ajka otthonából.
Waltner Róbert: – Nem volt egyszerű mérkőzés. Büszke vagyok a csapatomra, mert mindent megtett a győzelem érdekében. A keretünk most állt össze a felkészülés végére, így csak 10 napot tudtuk a taktikát gyakorolni. A védekezésünk jó volt, de a támadásépítésekben még sokat kell fejlődnünk.
Schindler Szabolcs: – Azt kaptuk amire számítottunk. Jól kezdtük a mérkőzést, az első negyedórában több lehetőségünk is volt ennek ellenére kaptunk egy elkerülhető gólt. A második játékrészben próbáltunk változtatni, de sajnos nem sikerült betalálni, pedig megvoltak a helyzeteink.
Összefoglaló a Békéscsaba 1912 Előre – FC Ajka mérkőzésről:
A mérkőzés első komolyabb helyzete Pantovics Nikola nevéhez fűződik, aki a 7. percben tesztelte a hazaiak kapusát, Uram Jánost. A 17. minutumban a békéscsabaiak vezetést szereztek. Kővári elé került a labda némi szerencsével, aki mintegy 10 méterről könnyedén vágta a hálóba a játékszert, 1-0. A 23. percben Szarka Ákos járt közel az egyenlítéshez, azonban a gólvonalról mentettek a hazaiak. A 38. percben Csizmadia maradt le egy veszélyes beadásról. A 42. minutumban Szarkát buktatták a hazai kapu előterében, de néma maradt a játékvezető sípja.
A második játékrész sokáig eseménytelenül telt, de a békéscsabaiak voltak valamelyest határozottabbak. A 79. percben a frissen beállt Vólent lőtt éles szögből, de célt tévesztett. A 85. percben tűzijáték alakult ki az ajkai kapunál, amit góllal fejezett be a lila csapat, Vólent Roland volt eredményes 16 méterről, 2-0. A véghajrában teljesen kitámadott az Ajka, küzdött becsülettel a szépítésért, azonban egy hazai kontra végén ismét a bakonyiak kapujában kötött ki a labda, Vólent tette fel az i-re a pontot, és szerezte meg a második gólját, 3-0. A 94. percben büntetőhöz jutott az Ajka, azonban Bobál próbálkozását Uram János nagy bravúrral védte.
forrás:veol.hu/helyi-sport
Legközelebb hazai pályán fogadja az FC Ajka a Szeged-Csanád Grosics Akadémia csapatát augusztus 11-én 19 órakor a városi sportcentrumban.Buzdítsuk együtt a fiúkat!
Fotó: Kovács Ivett (KIvi Fotó)