Szakosztályunk az elmúlt fél évszázadban folyamatosan jelen van városunk sportéletében és jelentős eredményekkel büszkélkedhetünk.
Felnőtt férfi és női csapatunk sok évet töltött el az NB II-ben és a 2019/20-as bajnoki évadban ismét ott szerepelhet. Utánpótlás játékosaink közül főleg a lányok érnek el jelentős eredményeket, jelenleg a felnőttek közt az NB I-ben indulnak. Legnagyobb eredményünknek azt tekintjük, hogy a magyar válogatottba is adunk versenyzőt.
Felnőtt és utánpótlás sikereink elismeréseként a Magyar Asztalitenisz Szövetség támogatásban részesítette pályázatunkat, melynek eredményeként egy állandó asztalitenisz csarnok megépítése valósul meg és várhatóan két éven belül önálló otthonnal rendelkezhet szakosztályunk, ami a szakmai munka körülményeit és eredményességét ugrásszerűen javítani fogja.
Edzéseinken szívesen látjuk azon 10 évesnél fiatalabb gyerekeket, akik szívesen válnának akár élsportolóvá is.
Pad Ágoston szakosztályvezető
Edzések: H-P 17.00-19.00, Ajkarendeki Általános Iskola

