Nem indult jól a bajnokság az FC Ajkának, két forduló mérlege: két vereség

Július végén vette kezdetét a Merkantil Bank Liga 2024/25-ös bajnoksága. A labdarúgó NB II nyitófordulójában hiába kezdett lendületesen az Ajka a Szentlőrinc ellen, mégis korán hátrányba került a hazai csapat, így el is dőlt a mérkőzés kimenetele. A frissen feljutó Békéscsaba otthonába látogatva pedig többször is veszélyeztettek ugyan a zöld-fehérek, ám mégsem tudtak mit kezdeni…

Bővebben...

Férfi nagymesterek között is eredményes volt Zsóka

Gaál Zsóka sakkozó, a Sentimento Ajka BSK játékosa újabb mérföldkőhöz ért el a közelmúltban, ugyanis a július 29.- augusztus 3. között rendezett budapesti IXDAYS GM elnevezésű versenyen remekelt. A nagymesteri körverseny az ajkai tehetség olimpiai felkészülésének része volt, ahol teljesítette a 2. női nagymesteri normát és az 1. férfi nemzetközi mesteri normát is egyszerre, ami…

Bővebben...

Nyáron sem pihennek az íjászok…

A vakáció derekán járunk, ám a Terepíjász Egyesület Ajka tagjai most sem lógatják a lábukat. Számtalan helyen mérették meg magukat júniusban és júliusban, eredményeik pedig magukért beszélnek. Az egyesület utánpótláskorú íjászai sikeresen teljesítették a Suliíjász kvalifikációkat, így a bajnokság döntőjébe jutottak, amelyet a fővárosban tartottak a közelmúltban. Hidi László INR U13-as kategóriában a 4.helyen végzett….

Bővebben...

PROGRAMAJÁNLÓ Somlócsúcs-futás 2024-ben is!

Ha augusztus, akkor Somlócsúcs-futás! Ne hagyjátok otthon a nyúlcipőt! Irány a hegy! Várunk benneteket! Kocogjunk együtt! #sportvaros #futás #somlócsúcsfutás #tömegsport XXVI. SOMLÓCSÚCS – FUTÁS (2024) VERSENYKIÍRÁSA A verseny célja:            –  A Somló hegy népszerűsítése – Az egészséges életmódra való nevelés. A verseny helye, ideje:             – Rajt: Somló, Somló kapuja rendezvénytér – Cél: Szent…

Bővebben...

PROGRAMAJÁNLÓ Tietek a pálya! – Gyermek- és streetball fesztivál Tósokberénden

Játsszatok, ugráljatok, szórakozzatok velünk! Móka, mozgás, kacagás, palacsinta és még sok más… Látogassatok el családotokkal, barátaitokkal a Gyermek- és streetball fesztiválra, Tósokberéndre augusztus utolsó napján! A jó kedv garantált! A gyerkőcöket 1000 (!) darab palacsintával és légvárakkal várjuk 15 órától. A program ingyenes! Hamarosan további részletekkel jelentkezünk… **** Méressétek meg magatokat Ajka I. Streetball Fesztiválján…

Bővebben...

Eddig a kifogásokon gondolkodtál? Ne tedd! Új példaképek születtek!

Hatalmas tisztelet jár a Mozgássérültek Aktív Egyesületének, akik felvállalták, hogy részt vesznek a Mozdulj! Ajka programban és teljesítik azokat a távokat, amelyeket lehetőségeikhez mérten meg tudnak csinálni. Hofstetterné Péntek Andrea, az egyesület egyik tagja arról számolt be a Sportvárosnak, hogy túl vannak az első sikeres körön. Útjuk a Bányásztelepre vezetett. Kerekesszék helyett sportolási célra hendybike-ot…

Bővebben...

Újabb álmot váltott valóra Zsóka

Július 19-21. között a sakkvilág Ajkára és a Sportvárosra figyelt, ugyanis kézilabda csarnokunk adott otthont a IX. Csaba Árpád Emlékversenynek, mely egyben a 2024. évi Magyar Nyílt Blitz- és Rapid Sakkverseny is volt. A világ minden tájáról, egész pontosan 26 országból érkeztek versenyzők Ausztráliától, Izraelen át a nívós megmérettetésre, ahol Gaál Zsóka, sakkozó, a Sentimento…

Bővebben...

Párosban világbajnoki ezüst az ajkai asztaliteniszezőnek

Róma adott otthont a Veterán Asztalitenisz Világbajnokságnak július 6-14. között, ahol az Ajkai ASE versenyzője, Nagy Krisztina is asztalhoz állt. Szuper eredménnyel zárt egyéniben és párosban is, ami hihetetlen teljesítmény, hiszen több mint 6000 sportoló vett részt a világversenyen. (Ez volt minden idők legnagyobb asztalitenisz világbajnoksága a beszámolók szerint.) Krisztina egyéniben a legjobb 16-ig jutott,…

Bővebben...

Szkanderban is otthon vannak az ajkaiak

Szkander Nyílt Országos Bajnokságot tartottak Balatonedericsen július 20-án, ahol a Megtorló Karok Szolnok Szkander Sportegyesület két ajkai kötődésű tagja, valamint egy másik ajkai is remekelt. Ifj. Dobrai Zoltán amatőr abszolút kategóriában, jobb kézzel második lett, őt Erdélyi Dávid (aki szintén városunk szülötte) győzte le. Zoltán tanítványa Kunszabó Kornél pedig junior -75 kilogrammos kategóriában jobb kézzel…

Bővebben...