Hírek | eredményközlő 2019.10.23 21:45 | Davion

Hétvégi ajkai sportos eredményközlő

Futball

FC Ajka-Szeged 1-0 (0-0)

Értékes győzelmet aratott csapatunk az újoncok csatáján vasárnap a labdarúgó NB II 13. fordulójában.

Két remek formában lévő együttes találkozott a bajnokság 13. fordulójában. Az ajkaiak másfél hónapja nem találtak legyőzőre, pedig ebben az időszakban csak idegenben, ráadásul erős csapatok otthonában léptek pályára.

A szegediek még egy fokkal jobb helyzetben voltak, négy nyertes meccs után álltak, ráadásul legutóbb augusztus 25-én kaptak ki. Hozzátehetjük, nem csoda, hiszen a Tisza-partiak együttesében több rutinos, NB I-et is megjárt futballista szerepel. Az Ajka ellen a kezdőcsapatban kapott például lehetőséget az egyaránt rendkívül tapasztalt, sok nagy csatát megélt Germán Tamás, Andorka Péter, Mohl Dávid és Aleksandar Jovanovic.

Nem ugrottak egymásnak a felek, az első helyzetre 16 percet kellett várni, ekkor Görgényi fejese szállt kapu fölé. Hiába állt fel két csatárral a Szeged, óvatosabban futballozott, mint a hazaiak, az ajkai támadásoknál a négy hátvéd mellett a négy középpályás is mélyen védekezett.

Kis Károly együttese így is lehetőséghez jutott, Csizmadia lövését blokkolták a 16-oson belül a vendégek. A másik oldalon Varga fejesét védte Horváth.

A 24. percben Nagy Krisztián vette át középen, a kaputól nyolc méterre a labdát, és a védők között lőtt, nem sokkal fölé.

A félidő végén aztán megtört az FC Ajka lendülete, a Szeged percei következtek. Előbb Kóródi osztott ki egy kötényt és gyalogolt a kapuig, kisodródva viszont már nem volt annyira veszélyes a lövése, majd Horváthnak egy távoli próbálkozásnál kellett nagyot nyújtózkodnia.

Jó idő, jó csapatok, sok néző – így indult a vasárnapi bajnoki Ajkán, gólt viszont nem láthatott a szépszámú közönség az első félidőben.

A második játékrész elején Soltész jelentkezett egy életerős, célt tévesztett lövéssel. Ismét az ajkaiak voltak az aktívabbak, ám jól látszott, ész nélkül nem mehet előre a házigazda, a vendégek abban bíztak, hogy területek nyílnak meg előttük.

Az 59. percben megint Soltész tüzelt jobbról, Takácsnak nagyot kellett védenie. Nem sokkal később Germán életerős fejesét kellett kipiszkálnia Horváthnak a jobb kapufa mellől.

Amikor úgy tűnt, kifogyott az erő az ajkai támadásokból, Nagy Krisztián kézbe vette a dolgokat. A 66. percben voltaképpen egyedül került helyzetbe, a bal oldalról szép cselekkel befelé törve a hálóba bombázott, 1-0.

Ment előre a Szeged, hiszen mennie kellett, azonban az FC Ajka magabiztosan futballozott. Egészen a ráadásig nem is volt különösebb izgulni való, a 93. percben Varga tekerése a kapufáról pattant ki. Meleg volt, de megúszták a hazaiak, akik rendkívül értékes sikert arattak.

Kis Károly: – Értékes három pontot szereztünk. Tudtuk, hogy nem lesz könnyű meccs, nagy küzdelem folyt a pályán. A csapat végig nagyon akarta a sikert, egy villanás döntött, és rendkívül örülök, hogy nem kaptunk gólt.

 

Kézilabda

A hétvégi kézilabda meccsek eredményei:

KK Ajka- Balatonfüredi KSE II. (férfi ifjúsági) 32:20

KK Ajka- Balatonfüredi KSE U23 (NBII férfi felnőtt) 34:23

KK Ajka II.- Máriaújfalui SE (férfi megyei) 23:23

KK Ajka- Várpalotai BSK (fiú U14) 28:14

Georgikon DSE- KK Ajka (fiú U14) 21:20

Büki TK- KK Ajka (NBII női felnőtt) 44:24

Büki TK- KK Ajka (női ifjúsági) 27:19

VKLSE Győr II- KK Ajka (leány serdülő) 15:21

KK Ajka-Tapolca VSE (leány U14) 16:20

KK Ajka- Zalaszentgróti KC (leány U14) 10:21

 

Kicsit tekintsünk még vissza az október 12-i hétvégére, mivel a héten utólagosan kaptunk élménybeszámolókat egyesületeinktől, akik szintén sikeres versenyeken mérettették meg magukat:

Terepíjászat:

Október 13-án tartotta a Terepíjász Egyesület Ajka az Őszi 3 Dimenziós versenyét.

144 versenyző 32 kategóriában indult el a jótékonyságinak is mondható versenyen.

Több, mint 100 km-ről is jöttek íjászok a jó hírű versenyre, hogy megmérettethessék magukat.

A Te Számítasz Egyesület elnöke Földingné Osváth Gyöngyi bemutatkozójának köszönhetően 65.600 Ft adomány jött össze, a hátrányos helyzetű családok gyermekeinek különböző projektjeire.

Geri Gyula a Sportváros Nonprofit KFT ügyvezetője nyitotta meg a rendezvényt, örvendve a szép számú gyermekseregnek.

A 30 "gumiállat" körülbelül 4 km-es körtúrán került elhelyezésre a Hubertus Erdei Iskola környezetében. Az 5-6 fős csapatok 5 óra alatt teljesítették a feladatot.

Az 1-3 helyezettek érmet és oklevelet kaptak, melyet Windishmann Mercédesz a Magyar Íjász Szövetség elnökétől vehettek át. Ezen kívül minden első helyezett támogatói csomagot kapott a NAVEK Európa felajánlásából.  

 

Spartan

Magyar Terepakadályfutó Bajnokság végeredménye
Összesített korosztályos bajnokság 2019. I. hely

Október 12-én, a Kamaraerdei Ifjúsági Parkban került megrendezésre az OCR Warriors - HOCRA döntő és nyílt verseny, a Terepakadályfutó Szövetség magyar bajnoki és kupafutamainak záró eseménye.

Egyéniben Kováts György eredménye:
Budapest, Kamaraerdő
Táv: 4,8 km, ~200 m szint
15 akadály
Idő: 33:33
I. helyezés

Csapatban
United Pro Team / Kívés BendegúzPatrik NagyGyörgy Kováts /
I. helyezés

 

Gratulálunk Gyurinak, aki megnyerte a Magyar Terepakadályfutó Bajnokságot 2019-ben!

 

Karate

Sun-Dome SE vezetőjének, Takács Miklósnak tollából készült a következő beszámoló:

SKDUN 27. Világbajnokság, Karlovy Vary 2019.október 11.

Elég erős mezőnyben sajnos csak egy veterán csapat bronzot sikerült szereznünk. Másnap Patrik két csapatban is szerepelt, és sokkal idősebbek között a népes mezőny ellenére, mindkettőben sikerült megszerezni a harmadik helyet.

Marci jól, stabilan bunyózott csak a döntőbe jutásért állította meg a későbbi belorusz győztes. Így harmadikak lettünk, ami nagyon jó teljesítmény az erős mezőnyben.

Végeredményben a három versenyző, négy bronzot szerzett.

A rendezvényen 33 ország, 1250 versenyzője indult és több mint 2600 nevezés történt.
A SHOTOKAN LIGA összefogása folytán hazánknak 52 érmet szereztünk, a következő megoszlásban:

World Shotokan Karate Championships: 2 arany-, 3 ezüst- és 16 bronzérem, valamint

Kohai World Shotokan Karate CUP 10 arany-, 8 ezüst-, és 13 bronzérem.

 

WKF Diákolimpia 2019. október 12. 

Először Farkas Sebinek sikerült felállni a dobogóra, 3. lett a kategóriájában küzdelemben.
Horváth Marci is beverekedte magát a legjobbak közé szintén 3. helyezett lett küzdelemben.
Mindketten életük első diákolimpiáján vettek részt,
ezért külön elismerés nekik.”