Befejeződött a 2024/25-ös teke bajnoki szezon, amely városunk sportéletének kiemelkedő sikerét hozta: az Ajka Kristály SE tekecsapata megszerezte az NB I. – Nyugati Férfi csoport bajnoki címét. A győzelem már egy fordulóval a szezon vége előtt biztossá vált – a csapat ezzel 12 éven belül immár harmadszor lett a csoport legjobbja.
A bajnoki címmel az Ajka Kristály SE jogot szerzett arra, hogy a teke Szuperligában, azaz a legmagasabb osztályban folytassa. Ez a terep nem ismeretlen az egyesület számára, hiszen korábban már nyolc idényt töltött el ott, méltóképp képviselve városunkat országos szinten.
A feljutás lehetőségével élni azonban idén nem tud a csapat – ennek oka a szükséges anyagi háttér hiánya. A jelenlegi források nem teszik lehetővé a Szuperligás szereplés vállalását, így a klub vezetése úgy döntött, hogy a következő idényben is az NB I-ben indulnak.
A bajnoki cím ünnepélyes díjátadójára június 21-én, szombaton 10:30-kor kerül sor az Ajka Kristály SE sporttelepén, ahol a szurkolók is köszönthetik a bajnokokat.
Gratulálunk az Ajka Kristály SE minden játékosának, edzőjének és segítőjének ehhez a szép eredményhez!
forrás: ajkaiszo.hu