Nyáron sem pihennek az íjászok…

A vakáció derekán járunk, ám a Terepíjász Egyesület Ajka tagjai most sem lógatják a lábukat. Számtalan helyen mérették meg magukat júniusban és júliusban, eredményeik pedig magukért beszélnek.

Az egyesület utánpótláskorú íjászai sikeresen teljesítették a Suliíjász kvalifikációkat, így a bajnokság döntőjébe jutottak, amelyet a fővárosban tartottak a közelmúltban. Hidi László INR U13-as kategóriában a 4.helyen végzett. Illés Lili R U15-ös kategóriában szintén a 4. helyet szerezte meg, Szabó-André Hanna pedig az INR U15-ös kategóriában 8. lett.

Az egyesület felnőtt sportolói a Nyugat-Dunántúli Regiós Bajnokság 3D-s versenysorozat 3. fordulóját teljesítették Zalaegerszegen, Körmend és Sitke után. Kalász Csaba CU kategóriában egy arannyal, valamint egy 4. és egy 5. hellyel zárt, Zsankó, Csaba egy ezüst és két bronzérmet szerzett, Farkas Mihály a veterán korcsoportban kétszer állhatott fel a dobogó legfelső fokára, egyszer pedig második lett. Farkas Andrea két arannyal és bírói munkával vág neki az utolsó fordulónak.

A 3DGP kétnapos megmérettetése is érem gazdag volt Farkas Mihálynak és Farkas Andreának. Gyönkről két aranyéremmel, Encsencsről két ezüstéremmel utaztak haza.

Július utolsó hétvégéjén pedig az Országos Terepíjász Bajnokságon mérették meg magukat Andreáék, amelyet a Magyar Íjász Szövetség Marcali közelében rendezett a Boronkai Hagyományőrző És Íjász Egyesülettel karöltve. Az ajkai íjászok szerint a 2024-es év eddigi legnehezebb terepe volt, ám eredményeiket látva nem gondolnánk, hogy ezt nehézségként élték volna meg. Farkas Mihályt teljesítménye a dobogó második fokára repítette, Farkas Andrea pedig a dobogó harmadik helyén zárt.

A nagy versenyek között minden hétvégén kisebb erőpróbákra is neveztek az ajkai íjászok hazánkban és Szlovákiában, azt vallva, hogy minden szituációban fontos az edzés, amit eredményeik igazoltak is, elég csak visszatekinteni a leírt „listára”.

Pluszban részt vettek a Fekete-Vörösmarty iskola egészség napján és a Sportváros Táborban is, ahol az élményeké volt a főszerep, hiszen rengeteg gyerkőccel ismertették meg az íjászatot.

Már augusztust írunk, de Andrea és Mihály továbbra sem pihen. Készülnek, ugyanis egy hónap múlva Ausztriában rendezik meg a 3D Világbajnokságot, ahol szeretnének hasonló remek eredményeket elérni.

Hajrá ajkai íjászok! Kívánjuk, hogy elérjétek, amit kitűztetek magatok elé! Célra tarts!