Jó hangulatban ismerkedtek a tájfutással

Közel félezren vettek részt a VIII. Tájfutás Világhete rendezvénysorozat ajkai programján május 21-24. között a Malomkertben Ládi János szervező (a Bakonyi Tájfutó Klub elnöke) ötleteinek és kivitelezésének köszönhetően. Az óvodások és kisiskolások felejthetetlen élményekkel gazdagodtak a szabadban töltött idő alatt.

Ládi János évtizedek óta azon dolgozik, hogy minél többeket mozgasson meg és népszerűsítse a szabadidősportot, így jó kapcsolatot ápol a nevelési-oktatási intézményekkel és az idősebbeket tömörítő nyugdíjas klubokkal egyaránt. Célja, hogy rendezvényeivel új színt vigyen a mindennapokba és egészséges életmódra ösztönözze a programjaira érkezőket.

Lelkesedését bizonyítja, hogy csak ebben a programban már több mint 4500 fő vett részt az évek alatt. A Tájfutás Világnapját 2016-2020-ig az Agórán szervezte meg, az utóbbi 4 évben viszont már a Malomkert és környéke adott helyet a sportos dzsemborinak, ahol az egynapos rendezvényből egyhetes lett.

Fotó: Ládi Jánosné

A látogatókat akadálypálya, mátrix, labirintus, régi játékok, lengő- és gurítós teke és többek között „hegymászás” is várta. Az óvodások a korábbi évekhez hasonlóan érmet is kaptak. Idén a Szent-Györgyi Albert Szakközépiskola diákjai is részt vettek a programon. A fiatalok közreműködtek a rendezésben is, ami a szervezőknek nagy segítséget jelentett a sok gyermekcsoport fogadásakor, koordinálásakor.

A VIII. Tájfutás Világhete rendezvény nem jöhetett volna létre az Aktív Magyarország, a Magyar Tájékozódási Futó Szövetség, a Sportváros Nonprofit Kft. Ajka és a Babucsa Dűlői Baráti Kör Egyesület támogatása nélkül. Ám az oroszlánrészt így is Ládi János vállalta magára.

Gratulálunk az újabb sikeres sporteseményhez!

GALÉRIA / Fotók: Ládi Jánosné

1-2. nap

3-4. nap