Izgalmakban gazdag és hihetetlenül sikeres napokon van túl a God Gym Team SE csapata, ugyanis a felnőttek az XPC Powerlifting EB-n vettek részt a lengyel Siedlce városában március 20-24 között, míg az egyesület fiataljai az Országos Fekvenyomó Diákolimpián bizonyítottak az elmúlt hétvégén. Még elképzelni is nehéz, de több tonnányi súlyt nyomtak ki együttesen az ajkai versenyzők! Le a kalappal a teljesítményük előtt!
Németh Károly, az egyesület tulajdonosa, edzője rendkívül büszke tanítványaira, hiszen nem kis dolgot tettek le a képzeletbeli asztalra, együtt. Szerinte csak ilyen szellemiségben érdemes küzdeni, közösséget építeni. Nem a rivalizálásban, hanem a kooperációban hisz és csapatát is erre ösztönzi, amit az eredményeik is hűen tükröznek.
A lengyelországi Európa Bajnokságon 12 versenyzővel képviseltette magát az egyesület, közülük 11-en érmet szereztek a rendkívül erős mezőnyben. Nyolc sportoló pedig új XPC Európa rekordot is felállított, így a begyűjtött aranyérmek mellé a God Gym Team SE megkapta az XPC Szövetség Certificate elismerő dokumentumát is. Az ajkai sportolók a Világranglistán is előrébb léptek a nemzetközi jó szereplésnek köszönhetően.
Jár az elismerés Némethné Tál Líviának, aki EQ bench press M50-59 kategóriában, 75 kilogrammot kinyomva XPC Európa rekorddal aranyérmet szerzett. Szalai Beáta RAW bench press M40-49 kategóriában lett aranyérmes, abszolút kategóriában a 2. helyezést érte el 70 kilogramm megmozgatásával.
Mocsár Barbara a RAW bench press kategóriában és abszolútban is aranyérmet szerzett 100 kg kinyomásával, EQ soft bench press kategóriában és abszolútban is az élen végzett XPC Európa rekorddal a 178 kilogrammos súly legyőzésével. Csuti Andrea Soft EQ bench press M40+ kategóriában győzedelmeskedett 85 kilogrammos XPC Európa rekorddal. Csetényi Róbert EQ bench press M40-49 kategóriában a dobogó második fokára állhatott fel 240 kilogrammot kinyomva, Soft EQ bench press kategóriában pedig a legcsillogóbb éremmel gazdagodott a 250 kilogrammos súly megszelídítésével. Tóth János RAW bench press M50-59 kategóriában végzett az élen a 67,5 kilogrammos súly legyőzésével. Kökényesy Dávid Soft EQ bench press Junior kategóriában mérette meg magát és XPC Európa rekorddal a legcsillogóbb érem tulajdonosa lett 160 kilogramm kinyomásával.
Busznyák Ferenc RAW bench press T18-19-es kategóriában XPC Európa rekorddal aranyérmes lett a 130 kilogrammos súly legyőzésével, Soft EQ bench press kategóriában szintén az élen végzett 170 kilogrammot kinyomva. Salamon Gábor Soft EQ bench press M40-49 kategóriában indult, ő szintén az első helyet szerezte meg az említett és Open kategóriában is XPC Európa rekorddal 350 kilogrammot legyőzve, abszolút kategóriában pedig 2. helyet ért a szereplése. Horváth Tibor eredményére is büszke lehet egyesülete, aki EQ bench press M60-69 kategóriában mutatta meg erejét. Első helyen végzett XPC Európa rekorddal 135 kilogramm kinyomásával. Nem hagyhatjuk szó nélkül Németh Károly edző teljesítményét sem, ő az EQ bench press M50-59 kategória legjobbja lett XPC Európa rekorddal, a 245 kilogrammos súly legyőzésével.
Rengeteg munka és edzés van a fent említett sikerek mögött. Így születnek az igazi példaképek! A God Gym Team SE-nél legalábbis biztosan, hiszen a fiatalok felnéznek idősebb csapattársaikra és örömmel fogadják útmutatásaikat. Nem csoda tehát, hogy az Országos Fekvenyomó Diákolimpián is a legjobbak között végzett három tehetséges ifjú sportoló. Savanyu Vanda és Savanyu Klaudia is első helyezést ért el, Zachariás Szandra pedig második lett.
Dicséret illeti Rácz Zsófia (5. helyezés), Kiss Tas (7. helyezés), Savanyu János Bence (17. helyezés), Dobai Milán (21. helyezés) és Józsa Zalán (26. helyezés) elszántságát is, akik szintén szívvel-lélekkel küzdöttek iskolájukért, az egyesület színeiben.
Gratulálunk a God Gym Team-nek az elért eredményekhez! További sikereket kívánunk!
Hajrá ajkai erőemelő sport!
A lengyelországi EB visszanézhető: